Mire ez a rovat fut, én lehetek a büszke tulajdonosa annak az órás rádiónak, amely Philip Roth hálószobájának éjjeliszekrényén ült.
Ismeri Philip Rothot, a Nemzeti Könyv- és Pulitzer-díjas klasszikusok íróját, mint a „Viszlát, Kolumbusz”, „Portnoy panasza” és „A cselekmény Amerika ellen”? Tavaly halt meg, és a múlt hétvégén néhány holmiját eladták egy ingatlanárverésen, ahol online licitálás volt.
Az órás rádió egy Proton Model 320, és nincs benne semmi különös, azon kívül, hogy Philip Roth hálószobájában ült.
Feltehetően ezt nézte Philip Roth, amikor felébredt az éjszaka közepén, amikor agyának egy része rágcsál egy bizonyos írási problémát. Miközben a kijelzőn világító számokat bámulta, átkozta-e a szenvedését, ami visszatartotta a mély alvástól, vagy megnyugtató volt a tudat, hogy még nyugalomban is ír egy része?
Nem tudom pontosan, miért szeretnék egy Philip Roth tulajdonát képező terméket birtokolni, de amikor az interneten találkoztam az aukcióval, egy kicsit megszállott lettem.
Sajnos már túllicitáltak a Roth pályafutása elején használt kézi Olivetti írógépre. Az IBM Selectric modellek, amelyekre Roth később költözött, szintén túl gazdagok az én véremhez.
Roth íróstúdiójából egy bőrkanapét nézegettem, amely mellett elmennél, ha ingyen ülne a járdaszegélyen. Karcos és foltos, a felismerhetetlenségig kopott. Szinte érzem a must szagát a számítógép képernyőjén keresztül, de mégis bámulom, fontolgatom, hogy ajánlatot teszek, és megpróbálom kiszámolni, mennyibe kerül a kiszállítás. Talán kirándulnék, és bérelnék egy teherautót, hogy visszahozzam. Kihoznék belőle egy történetet: „Én és Philip Roth penészes kanapéja szerte Amerikában”.
Annak ellenére, hogy a saját munkahelyem teljesen hétköznapi – egy tartalék hálószoba íróasztallal –, mindig is érdekelt, hogy bepillantásokat lássak az írók írói életterébe. Egy évekkel ezelőtti könyves körút alkalmával gondoskodtam arról, hogy időzítsem Rowan Oak-ot, William Faulkner egykori otthonát Oxfordban, Mississippi államban. Most múzeumként működik, ahol megtekintheti az írószobáját, amely úgy volt elrendezve, mint amikor dolgozott, poharakat egy közeli asztalon. Egy másik szobában láthatja az „Egy mese” című regényének vázlatát közvetlenül a falakon.
Ha ellátogat a Duke Egyetemre, láthatja Virginia Woolf íróasztalát, egy masszív tölgyfa alkotást, csuklós tetejű tárolással, valamint Clio, a történelem múzsájának festett jelenetét a felszínen. Roth birtoka nem kínál semmi ilyen feltűnőt, legalábbis nem ezen az aukción.
Állítólag a szavak számítanak, nem az alkotójukat körülvevő tárgyak. Roth fonott verandabútorai (a jelen pillanatban nulla licit) nem a zsenialitás forrása. Lehet, hogy maguk a tárgyak nem annyira fontosak, és olyan jelentéssel töltöm el őket, amit nem érdemelnek meg. A Roth irodalmi pályafutásával kapcsolatos iratokat és levelezést a Kongresszusi Könyvtárban tartják, ahol megőrzik és remélhetőleg örökre hozzáférhetők lesznek.
John Warner a „Miért nem tudnak írni: Killing the Five Paragraph Essay and Other Necessities” című könyv szerzője.
1. „Talán beszélnie kellene valakivel: egy terapeutával, a terapeutájával és az életünk feltárásával” – Lori Gottlieb
Minden ismeretterjesztő, elsősorban narratív, de néhány mögöttes kulturális/egzisztenciális kérdéssel is foglalkozik. Csak a következőt kaptam: Sarah Smarsh: „Heartland: Memoir of Working Hard and Being Broke in the Richest Country of Earth”
Amikor elolvasok egy új kiadást, amelyet nagyon érdemes ajánlani, felteszem a számítógépemre egy post-it-re, és attól a pillanattól kezdve keresem a megfelelő olvasót. Ebben az esetben Jessica Francis Kane csendesen erőteljes „Rules for Visiting” című műve tökéletesen illik Judyhoz.
Ez februárból származik, egy csomó olyan kérelmet, amelyet rosszul nyújtottam be a saját e-mailemben. Nem tudok mindegyikhez hozzájutni, de apró gesztusként legalább tudomásul veszem, hogy léteztek. Február óta Carrie minden bizonnyal több könyvet olvasott, de a lista alapján Harry Dolan „Bad Things Happen” című könyvét ajánlom.
Feladás időpontja: 2019.07.23
